A nem csak Németországban elterjedt fajta származásáról keveset tudunk. Már a krisztus utáni 60-ban megjelent "Dere rustica" említést tesz róla. Aldrovandis 1600-ban kiadott "Ornitológia" című könyvének képein felismerhetőek a porcelánszínű egyedek jegyei, továbbá a Bechstein által írt könyv (1763) is említést tesz sima és lábtollas törpebaromfifajtákról. A fajta fejlődéséről tesz tanúbizonyságot, hogy 1773-ban már orosz könyvek írnak a fehér és vörösbabos színváltozatokról is.

És bár a fajta 1640 körüli flamand festményeken jól felismerhető, 1850-ig Németországban „angol kertityúknak, vagy kertitörpebaromfmak nevezték valószínűleg, a tartási szokásokból kiindulva. Arról, hogy ezen időszakban kerültek-e lábtollas törpebaromfié Magyarországra, sajnos nincs tudomásom, azonban a ma itthon fellelhető egyedek nagy része német scánnazású. Az angol és holland tenyésztők körében a fajta népszerűsége töretlennek mondható, 1945 után Németországban óriási növekedés volt megfigyelhető az egyedek számában. Közben tizenkilencre növekedtek a fajta színváltozatai.

A klubkiállításokon Németországban gyakorta ezernél is több állat kerül bemutatásra. A legelterjedtebb színváltozat napjainkban is a porcelán, ahol az aranybarna tollak végét fekete foltok zárják le. A fiatal egyedek végfoltjai kisebb, az öregeké nagyobb gyönggyel van ellátva. Ez a gyöngydísz jellemző még a citrom-porcelán, ezüst-porcelán, és az isabell-porcelán színváltozatokra is. Hasonlóan érdekes a fehérfoltos, amelynek tollai fehér gyöngyökkel vagy foltokkal kell, hogy záródjanak. Ez előfordulhat a fekete, a gyöngyszürke és a sárga színeknél. Az egyszínűek között találgatunk feketét, fehéret, kéket, vöröset és sárgát, mindenki a maga ízlésének megfelelőt.

Rövid, széles, minden irányból kerek forma, és büszke, kackiás tartás jellemzi. Homorú hátvonalú. A szárnyait lógatja. A farok széles és magasan hordott, és a kakasok sarló formájú farktollai kardszerűen kapcsolódnak eg~náshoz. A nevüket adó lábtollazatnak határozottnak kell lennie, vagyis a középső és szélső ujjak vastagon fedettek, a lábszártollak erősen hosszítottak. A szakállas egyedek, amelyek minden színosztályban elismertek, tömör áll- és pofaszakállal kell rendelkezzenek. A fejen közepes nagyságú rózsatarajt viselnek, az áll-lebenyek kicsik és kerekek, a szakállas egyedek esetében valamelyest csököttek. Ezek a baromfié problémamentesen tarthatók, a fejlett lábtollak ellenére ügyesen kapirgálnak. A tojásaik nem nagyok, de az évi 150 átlagosnak tekinthető, természetesen csak akkor, ha nem maguk nevelik csibéiket. Az elmúlt tenyészidőszakban egyetlen problémám akadt a baromfi és törpebaromfi állományomban. Az állatok a galambok himlő-vírusával fertőződtek meg, amely awnban pár héten belül elmúlt, de a lábtollas törpéket valamivel jobban megviselte a vírusfertőzés, mint más fajtákat. Elképzelhető, hogy legyengült szervezetüket más kórokozó is megtámadhatta. Minden egyed beoltásra került, így többet nem jelentkeztek e kór tünetei. Remélhetőleg hamarosan újabb tenyésztők fedezik fel magulrnak ezt a büszke és kackiás testtartású fajtát, népszerűségük hazai terjedéséhez nem kevés segítséget nyújt változatos színskálájuk.